Persze, a fizika törvényeit az Ericsson munkatársai sem tudják kijátszani, ezért az irdatlan sávszélesség biztosításához több trükköt is be kellett vetniük. Ezek közül az egyik, hogy szemben a klasszikus ADSL-kapcsolattal, amelyben egyetlen csavart érpáron keresztül kerülnek az adatok küldésre és fogadásra, az új technológiában összesen hat darab ilyen párt vezetnek együtt, amelyeken párhuzamosan folyik az információcsere, ezáltal megtöbbszörözve a sebességet. Ezen kívül a kapcsolaton egy szintén újonnan kidolgozott zajelhárító technológia is bevetésre kerül, amely az egymáshoz közel futó vezetékek közötti elektromos "áthallás" által keltett jelzavarokat hivatott kiszűrni, és ezáltal a hasznos átviteli sebességet növelni.

Bár hasonló átviteli kapacitás kialakítására üvegszálas vezetékek révén már régóta mód van, ezek kiépítése azonban meglehetősen költséges, hiszen új kábeleket kell lefektetni, ráadásul a központokat magukat is képessé kell tenni az optikai csatolású adatátvitel támogatására. Az Ericsson által kidolgozott technológia azonban gyakorlatilag minden külön beruházás nélkül bevethető minden olyan szolgáltatási területen ahol a klasszikus, rézdrótos vonalak megfelelő számban rendelkezésre állnak.